Vannak más törvények is, amelyeket nem találunk a Szentírásban.
Ellentétben a הֶקֵּשׁ Hekkés módszerrel, ezeket a törvényeket generációról generációra adták át, tehát régi (ez azt jelenti, hogy az előző generációktól örökölt) törvények.
A karaita háláchá ezt a forrását használjuk úgy, mint סבל הירושה  Szével ha-jerussáh (az Örökség igája). *

* Néha szintén, mint קבוץ Gyűjteményként, illetve levezetett bölcsességként דעת השליך.

Szével ha-jerussáh alapvetően különbözik az úgynevezett szóbeli Tóra talmudista felfogásától, mert soha nem mond ellent a Szentírásban leírtaknak כָּתוּב.
A talmudisták éppen ellenkezőleg, a saját tanításaiknak alárendelt szóbeli tórájuk segítségével, amit a Szentírás ír, és felhasználják azt a tekintélyt, amelyet szóbeli tórájuk ad nekik, és a Szentírásban leírtakat is oly módon értelmezik, hogy nincs értelme.
Szével ha-jerussáh mindig a Szentíráson alapul, és olyan szabályozásokat tartalmaz, amelyeket minden izraeliták elfogadnak, nemcsak a karaiták, hanem a talmudisták is.

 § 1.6 kommentárja

Szével ha-jerussáh versus hagyomány

Szével ha-jerussáh nagyon gyakran félreértik egész hagyományként.
De ez a nézőpont nem helyes, mert a Szével ha-jerussáh csak vallásjogilag kötelező hagyományt tartalmaz.
A vallásjogilag kötelező hagyomány pedig csak olyan hagyomány, amely a Szentírás szövegeiben foglalt törvények megfelelő betartásához szükséges.
Ez az egyik oka annak, hogy rav Elijáhu Basjacsi azt állítja, hogy a Szével ha-jerussáh כתוב mindig a Szentírásban leírtakon alapszik.
Az eljegyzésről és a hozományról szóló törvények példaként szolgálhatnak a Szével ha-jerussáh számára.
Bár a Szentírásban sok olyan verset találunk, amelyek említik az eljegyzést  (5M 22:23), illetve a hozományt (5M 22:15), semelyikük sem határozza meg az eljegyzést és a hozományt.
Az eljegyzésnek azonban kötelező érvényű normának kell lennie, mert az eljegyzett nővel való szexuális kapcsolat halálbüntetést von maga után (5M 22:24).

A karaiták azon a véleményen vannak, hogy a Tóra nem határozza meg az eljegyzést vagy a hozományt pusztán azért, mert a Tóra adományozása előtti időben Izrael népe által jól ismert és rendszeresen gyakorolt vallásjogi cselekedetek voltak.
Ezért nem volt szükség definíciójuk beírására a Tórába, sőt, külön szóbeli tanként sem kellett újdonságként bevezetni őket.

Mindenesetre a poszt-biblikus időkben e vallásjogi cselekvések tartalmát és célját elsősorban a hagyomány révén ismerték meg (bár értelmüket magukból a versekből lehet levezetni).
Ez a fajta hagyomány ugyanis jogilag kötelező hagyomány Szével ha-jerussáh (az örökség igája); azt jelenti, hogy (ez a hagyomány) nem ad lehetőséget.
Ennek a hagyománynak a tekintélye és legitimitása teljesen egyértelmű, mert (mint már megállapítottuk) a halálbüntetés alkalmazása a fent említett esetben (szexuális kapcsolat eljegyzett nővel) az eljegyzés pontos és egyértelmű meghatározásától függ.
Ez a példa világosan megmutatja, hogy rav Elijáhu Basjacsi mire gondolt, amikor azt állította, hogy Szével ha-jerussáh mindig a Szentírásban כתוב leírtakon kell alapulnia.
A Szentírás a hivatkozásokra utal, és ez a tény vallásjogilag kötelező státuszt ad ennek a hagyománynak.

A Szével ha-jerussáh (az Örökség igája) másik példája az a hónap elejének a meghatározása.
A Tóra szövegében sehol nincs pontosan meghatározva a (naptári) hónap kezdete.
Nyilvánvaló azonban, hogy a (naptári) hónap kezdetének pontos vallásjogi definícióval kell rendelkeznie, mert a bibliai ünnepek a (naptári) hónap kezdetének pontos és egyértelmű meghatározásától függenek.
Karaita hittudósok állítsa, hogy a (naptári) hónap kezdetének meghatározásakor a Tóra közvetetten megköveteli a (naptári) hónap kezdetének meghatározását a Tóra adományozásakor rendelkezésre álló módszer szerint.
És mivel abban az időben az izraeliták az újhold közvetlen megfigyelésével határozták meg a (naptári) hónap kezdetét, és mivel ez jól ismert módszer volt, ezt a módszert a Tóra szövege nem írja le.

A vallásilag és jogilag nem kötelező hagyományra példa a karaita imádságok kiválasztása és sorrendje, amikor egy újszülött fiút körülmetélése idején bársonypárnára helyezik, vagy kapedlit viselnek.
Ezek a hagyományok vallási és jogi szempontból nem kötelezőek, és nem tekinthetők a Szével ha-jerussáh (az Örökség igája) részének.
Még az a tény sem, hogy ezeket a hagyományokat évszázadokig betartják, nem teheti vallási és jogi normává.
Ezeknek a hagyományoknak nincs alapja a Szentírásban כתוב leírtaknak, ezért nem képezik szerves részét a bibliai jogrendszernek.
Ez nem változtat azon a tényen, hogy ezek a hagyományok nem érdemelnek mély tiszteletet.

Észrevettem, hogy némely neo-karaita arra törekszik, hogy megkérdőjelezze Szével ha-jerussáh érvényességét és legitimitását.
Ennek valószínűleg az az oka, hogy nem értik, hogy csak azok a hagyományok kötelezőek, amelyek a bibliai jogrendszer szerves részét képezik.
Sem rav Elijáhu Basjacsi, sem bármely más hittudós, ehetőségem volt elolvasni, nem nevezték szével hájerusának azt a hagyományt, amely nem volt a bibliai jogrendszer szerves része. 
Sőt, szinte minden esetben a Szével ha-jerussáh alapú törvényekhez a hittudósok feljegyzései kapcsolódnak, miszerint ezek nem közvetlenül a Tórában írt törvények, hanem az Izrael Népe által gyakorolt eljárások, cselekedetek és szokások Tóra adását megelőzően. **

** Például egy új hónap meghatározása az újhold szerint (ezt logikai módon is le lehet vezetni הֶקֵּשׁ Hekkés), az öröklési törvények, a rituális vágási eljárások stb.

Ezek különösen a Szével ha-jerussáh esetei, amelyek az Izrael Népe által a Tóra adományozásakor általánosan ismert eljárásokra, cselekedetekre és szokásokra vonatkoznak, de a későbbi generációk számára nem teljesen világosak.

Ezen neo-karaiták közül sokan vonakodnak elfogadni a Szével ha-jerussáh, de egyetértenek abban, hogy a karaitáknak meg kell érteniük a Szent Írást az ókori izraeliták szemszögéből.
Helyet kell biztosítani a Sínai előtti vallási és jogi szabályozások megvitatására; Szével ha-jerussáh-t azonban nem szabad kategorikusan elutasítani.

Ugyanúgy, mint a hasonló הקשׁ Hekkés logikai levezetés, סבל הירושה Szével ha-jerussáh is szorosan kapcsolódik az értelmezési módszerhez פשׁט Pesát-hoz.
Amikor elolvassunk egy szöveget a szó egyszerű értelmében, nem hagyatkozhatunk automatikusan arra, hogy ez a szöveg tartalmazza az elemi információk magyarázatát és az összes összefüggés magyarázatát.
Például, ha elolvassunk egy könyvet Magyarország befolyásáról a közép-európai politikai eseményekre, akkor ez a könyv nem tartalmaz olyan alapvető információkat, mint például, hogy milyen is Magyarország, hol van, mikor alapították, milyen a rendszere, a kormány stb.
Ha nem találunk ilyen típusú elemi információkat és magyarázatokat a könyvben, vagy arra a következtetésre juthatunk, hogy nincsenek ott, mert ezeket az információkat titokban, szóban közöltük, vagy arra a következtetésre juthatunk, hogy ezek az információk könnyen hozzáférhető kontextus-információk.
A karaita hittudósok a Tóra esetében, pontosabban a Szentírás esetében a második következtetésre jutottak.

Szével ha-jerussáh és a rabbinikus szabályok

Szével ha-jerussáh semmi köze az új rabbinikus rendeletek és rendeletek kiadásának rendszeréhez.
A Sinai utáni időkben kialakított, ember által létrehozott szabályok vagy rendek nem minősülnek Szével ha-jerussáh-nak.
A karaiták azonban elismerik, hogy bizonyos körülmények között lehetőség van akár az ember által alkotott szabályok legitimálására is (amelyeket a Sínai utáni időkben hoztak létre).
Például a papok vagy a bírák kivételes esetekben törvényerejű rendeletet adhatnak ki (5M 17); hasonlóan, kivételes körülmények között lakomát vagy böjtöt is be lehet iktatni (Purim vagy a négy böjt Jeruzsálemért).
Ezt a témát a könyv egy másik részében részletesen tárgyaljuk.