A Hálácháh הלכה a vallás három forrásán alapszik:

Az egyik forrása a Háláchának a Kátúv כָּתוּב, ami annyit jelent, hogy írva van, a פְּשָׁט Pesát - a bibliai szöveg egyszerű jelentése.

A második forrása a Háláchának az a Hekés הֶקֵּשׁ logikus következtetést jelent (például a szillogelizmus).
Ezek vallásjogi rendeletek, amelyeket a törvény szövegében nem találunk közvetlenül, de logikusan levezethetjük őket azon מצוות által, amelyek megvannak említve a Tanban. 

A harmadik forrása a Háláchának az a Szével ha-Jerussáh סבל הירושה, ez az örökség igáját jelenti. 
Ezek vallásjogilag kötelező információk, amelyeket Mózes ideje óta nemzedékről nemzedékre továbbítanak.
Az örökség igája alapvetően eltér a talmudista ideáloktól (ami az úgynevezett Szóbeli Tanban van) ami a szóbeli hagyományon alapszik.

§ 1.4 kommentárja

A פְּשָׁט Pesát szó értelme

Kátúv כָּתוּב a szó egyszerű értelmezése, amit a Pesát פְּשָׁט módszerével lehet értelmezni. 
Rav Elijahu Basjacsi bevezetésében nagyon röviden tájékoztat minket a háláchá ezen első forrásáról, nyilvánvalóan úgy véli, hogy a háláchá első forrása olyan közismert, hogy nem érzi szükségét róla, hogy részletesen kifejtse.
Nagyon valószínű azonban, hogy sok olvasó számára a részletesebb leírás nagyon hasznos lenne.

Tekintettel, hogy a פְּשָׁט Pesát, egyszerű, amely egy bibliai szöveg, nem 
kell szó szerint értelmezni. 

A különbség az egyszerű és a szó szerinti között azzal a mondattal, hogy menj át a zebrán megmagyarázható. 
Az egyszerű és a szószerinti értelem között a különbség megmagyarázható a magyar mondás segítségével: menj át a zebrán.
Az a személy, aki ezt a mondást szó szerinti értelmezi, arra a következtetésre juthatna, hogy ez egy olyan tevékenységet fejez ki, amikor egy ember az állaton - a zebrán sétál.
Épp ellenkezőleg, aki ezt a mondatot a פְּשָׁט Pesát módszerével tekinti, az jelképesen értelmezi, úgy, hogy a gyalogos átkelőn menjen át az utca másik oldalára.

A legtöbb szöveget  (regények, sajtó, szakmai szövegek, törvények stb.) a szavak egyszerű jelentésével kell olvasni és értelmezni. 
A pesát פְּשָׁט az egy intuitív értelmezési módja az írott szövegnek, vagy a kimondott szónak. 
Az oka annak, amiért ezt a témát elindítottam az, hogy a karaitákat igazságtalanul bélyegzik a bibliai szövegek szó szerinti értelmezésének szigorú híveiként.
Példának okáért, felhozható a talmudista mítosz az imaszíjra vonatkozólag - tefillin. 
A talmudisták kettőből egy darab bőr dobozt helyeznek (amely a Tóra verseivel felírt pergamen tekercset tartalmaz) imaszíj - tefillin gyanánt homlokkötőül.
Némelyek közülük (talmudisták) hisznek abban a mítoszban, hogy a karaiták szintén raknak imaszíjat. 
De ők (a karaiták) velük (talmudistákkal) ellentétben a bőr doboz egyikét nem homlokkötőül, hanem a szemeik közé helyezik (közvetlenül az orruk felé). 
A bibliai vers szó szerinti értelmezésével összhangban - És legyen neked jelül, kezeden és emlékül szemeid között (2M 13:9).

Valójában, bárhogyanis, a karaiták nem raknak imaszíjat - tefillin, mivel az említett bibliai verset metaforikusan értelmezik. 
És ez egyszerű bizonyiték arra, hogy a karaita törvények nem a Szentírásnak szó szerinti értelmezésén alapszik, hanem a szavak alap értelmezésén.
Gyakran meg is esik, hogy a talmudisták értelmezése sokkal szó szerintibb, mint a karaita értelmezés.

Továbbá, szükséges megérteni azt a történelmi okot, hogy a karaiták miért értelmezik a Szent Írást a szavak egyszerű értelmével. 
A talmudisták abban hisznek, hogy a bibliai szöveg jelentését többféleképpen lehet értelmezni.
Akárhogyanis, az ilyen módon levezetett jelentések nagyon gyakran közvetlenül ütköznek a szöveg egyszerű jelentésével.
És itt egy példa. 

Annak a tilalma, hogy ne főzzük a gödölyét az anyja tejében háromszor jelenik meg a Tórában (2M 23:19, 2M 34:26 és 5M 14:21).
A talmudisták rabbiai azon a véleményen voltak, hogy egyetlen egy megismételt szó sincs a Tórában a semmiért, és minden egyes megismételt szó valami másra mutat. (lásd Babilóniai Talmud, Khulin 113b -115b).
A fent említett ismétlődő ne főzzük a gödölyét az anyja tejében tilalom kapcsán a talmudista rabbik a következő képpen értelmezik: 
Első sorban (2M 23:19), az álláspontjuk szerint ez a teljes és a húsos egybefőzésének a tiltásáról szól. 
Másrészt (2M 34:26), a véleményük szerint ez a tejes és a húsos együttes fogyasztásának a tilalmáról szól. 
Harmadik esetben (5M 14:21) véleményük szerint tilos hasznot húzni a tejes és a húsos keverékéből.

Ebből a szövegből, vagy ebből a szövegkörnyezetből nem lehet arra következtetni, hogy három különböző törvény lenne ott. 
A Talmud nem támogatja ezt az állítást, mivel mind a három említett vers teljesen azonos, és a két vers, amely Mózes Második könyvében van ráadásul két hasonló szövegen alapszik (azaz a parancsolatok összefoglalásában, amelyeket egyes tudósok úgynevezett Rituális tíz parancsolatként emlegetnek). 
Egyszerű értelmező tudattal ez egy és ugyanaz a parancsolat.

Fontos megemlíteni, hogy a talmudisták értelmezés nem egy, hanem több menetét követik, amelyek különbözőek az egyszerű értelmezéstől és még inkább különböznek egymástól. 
Ha az olvasó érdekelt a talmudisták céltárgyainak értelmező módszereiben, akkor ajánlom neki a Párddész פַּרְדֵּס kifejezés tanulmányozását (ez egy mozaikszó, amely a talmudisták egyedi értelmező módszerei nevének az első betűiből áll - Pesát פְּשָׁט, Remez רֶמֶז, Dderás דְּרַשׁ és Szod סוֹד), illetve Ákivá és Jismáel rabbik hermeneutikai törvényei.

Tóra תורה kontra Nach נ״ך

A karaita tudósok a Háláchát nem egyetlen egy úton származtatták. 

Daniel J. Lasker professzor, a könyvében Jehúdá Hádásszitól Elijáhu Básjácsiig, vitatja azt, hogy eredetileg a hittudósok a Tórát תורה és a Nachot נ״ך, mint a Háláchá egyenértékű forrásaként kezelték. 
Mivel nekem csak elégé korlátolt hozzá férésem van a korai karaita szövegekhez, nem tudom megerősíteni ezt az általánosítást. 
Mindenesetre, az állítása azonban közvetve megerősíti a következő tényt.
Az ismert talmudista tudós Szádja ál-Fádzsumi, a karaita judaizmust kritizáló művében, egyetért azzal, hogy az imádságra vonatkozó parancs nem vezethető le.
Bárhogyanis, a karaita tudós Selomó ben Jeruchám a Nach נ״ך verseivel cáfolja ezt az állítást. 

* מלחמות יהוה Fejezet 3, 74-ik sortól a 77.-ig (2000-ben, Ramla városában Jószef el Gamil rabbi által kiadva, Israel Davidson által kiadva).

Némely kései tudós, mint Elijáhu Básjácsi rabbi, úgy vélte, hogy a próféták által adott parancsok vagy a próféták által említett parancsolatok bármilyen értelmezése a Tórán alapul vagy azt támogatja. **

** אדרת אליהו ענין שבת Fejezet 14.  Megkell jegyezni, hogy Elijáhu Básjácsi rabbi, azt állítja, hogy ez szintúgy némely tudós álláspontja. Egyes törvényekről szóló értekezéséből azonban kiderül, hogy ez egy viszonylag nagy tudóscsoport véleménye volt.

Sok más későbbi tudós úgy vélte, hogy az olyan ünnepek, mint a Purim (lásd Eszter 9) vagy a böjtök (lásd 2 Királyok 25) kötelezőek voltak, még akkor is, ha a Tóra nem támogatja őket.
Az אדרת אליהו-ban csak úgy, mint a גן עדן-ben, az ünnepekkel és böjtökkel foglalkozó részekben, megtalálhatjuk azt a igét, hogy לְחַיֵב, azaz egy kiszabni egy kötelességet, vagy a חִיּוּב főnevet, ami a kötelezettség. ***

*** אדרת אליהו ענין יום כיפור Fejezet 4 és גן עדן ענין יום כיפור Fejezet 5

A tudósok fent említett állításait inkább úgy lehetett értelmezni, hogy a próféták nem fűztek semmi újat a Tóra törvényeihez.
De az igazság az, hogy a נ״ך olyan esetekről számol be, amikor a próféták Isten, az idő és a hely által korlátozott szertartások nevében hirdetnek (például Sámuel próféta Isten nevében parancsolta, hogy hadakozzanak Amalákkel; lásd 1 Sámuel 15. könyve).

Visszafogok térni erre az érdekes témakörre a Sábbát szabályainak tanulmányozásánál.